Tippek neked!
Blog értesítő
Következő tréningek
Sales blog friss
Facebook rajongók

Ügyféltípus tréning

avagy hogyan adj el nyomulás nélkül, ügyféltípusra hangoltan?


Szerinted melyik módszerrel leszel eredményesebb?

A. Összeteszel egy tuti értékesítési szöveget vagy prezentációt, és mindenkinek ezt mondod el, ezt mutatod meg - lehetőleg minden alkalommal ugyanúgy?

B. Először felméred, ki az, akivel találkozni fogsz, vagyis beazonosítod az ügyfeled típusát. Ezután a cégedet, termékedet, szolgáltatásodat ügyféltípusra szabottan mutatod be, és olyan tényezőket emelsz ki, amelyekre az adott ügyféltípus a leginkább kíváncsi.

Ha az "A" verziót választottad, akkor készülj fel lelkiekben!

Ezzel a stratégiával azokat az ügyfeleket fogod megszerezni, akik éppen olyanok, mint Te. Vagyis ugyanabba a személyiségtípusba tartoznak. Velük fél szavakból is érteni fogjátok egymást, és vélhetően hamar egymás tenyerébe csaptok és létrejön az üzlet.

Azonban az "A" módszerrel az ügyfelek többségét elriasztod magadtól!

Méghozzá azokat, akik nem olyanok, mint Te, akik nem ugyanazt tartják fontosnak. Akik más típusba tartoznak. Ők két dolgot fognak megélni, miközben beszélsz hozzájuk, és a legjobb tudásod szerint összetett prezentációt vetíted nekik:

Vagy azt fogják érezni, hogy unalmas, érdektelen számukra az, amiről beszélsz

Vagy rosszabb esetben azt gondolják rólad: nyomulós, tukmálós, tolakodó értékesítő vagy.

És azonnal elutasítanak!


Ugye ezt nem szeretnéd?

Ha már érzed, hogy a B módszer sokkal jobban működik az értékesítésben  - vagyis az, ha nem csak technikailag és szakmailag vagy jó, hanem emberileg is képes vagy kiismerni az ügyfeleidet - akkor van egy jó hírünk!

Vadonatúj tréningünk éppen Neked szól!

Tölts velünk egy napot, kellemes környezetben, Hozzád hasonló céltudatos, fejlődni vágyó, barátságos résztvevők között!

Mi pedig ez alatt az egy nap alatt megtanítunk mindarra, ami ahhoz kell, hogy terméked vagy szolgáltatásod értékesítése közben ne "a sötétben tapogatózva keresgélj a szobában", hanem legyen a kezedben egy elemlámpa, ami azonnal megmutatja az utat a villanykapcsolóhoz.

Kinek NEM való ez a program?

Őszinte leszek: Vannak olyanok, akiknek KIFEJEZETTEN NEM ajánljuk azt a tréninget.  Ha közéjük tartozol, akkor kérlek, ne jelentkezz, mert ez az egy nap garantáltan pénz- és időpocsékolás lesz Neked!

Halogatók kizárva! Sajnos ez a tréning most nem szól azoknak a "tréning- és konferencia-hörcsögöknek", akik mindig mindenhova elmennek, akik mindig mindent meghallgatnak, de aztán csak legyintenek: "Ej ráérünk a megvalósításra!"

Láblógatók kizárva! Mint ahogyan máskor sem, most sem várjuk azok jelentkezését, akik nem akarnak, vagy nem tudnak keményen és kitartóan dolgozni önmagukért és a saját sikereikért. Nálunk minden tréningen kőkemény munka zajlik! Ez most is így lesz!

Szemellenzősök kizárva! És azokhoz sem szeretnénk szólni, akik hamarabb mondják azt, hogy "Á, ezt ÉN NEM tudom megcsinálni!", mint azt, hogy "Nézzük, hogyan tudom ezt ÉN IS megcsinálni?!"

Kik azok, akiknek viszont szinte kötelező eljönni?

Ez a tréning Neked való, ha:

Cégvezetőként nem engedheted meg magadnak, hogy az ügyfeleidet egy nem jól sikerült "első beszélgetés" miatt veszítsd el. Még mielőtt bizonyíthattál volna nekik...

Értékesítőként az a feladatod, hogy saját vállalkozásod, megbízód vagy a munkaadód számára több és több üzletet szerezz. Ha nem vagy ebben eredményes, jól tudod: ezt a zsebed érzi meg...

Tanácsadóként szolgáltatásaid mellett saját magadat is el kell adnod. Ha nem tudsz azonnal ráhangolódni az ügyfeledre, ha nem tudsz azonnal bizalmat ébreszteni benne, akkor bizony nem Téged tüntet ki figyelmével, hanem a legádázabb konkurensedet - aki erre képes... 

Telefonon értékesítesz, ahol pont a két legfontosabb fegyvered veszik el: a vizualitás és a személyes varázsod. Ha ezt a képességet vissza szeretnéd szerezni: a tréningen a helyed!

Online értékesítesz, hiszen ez a legszemélytelenebb módja az üzletszerzésnek. A tréningen kapsz egy csomó olyan eszközt és módszert a kezedbe, amelyek segítségével mégis személyre szólóan, ügyféltípusra szabottan tudsz kommunikálni. Akár még a feliratkozóiddal vagy a weboldalad látogatóival is.

Mi az, amit ígérünk Neked?

Egy olyan KÜLÖNLEGES, EXKLUZÍV tudást, amelyet ebben a formában még nem tettünk elérhetővé senkinek. Hasonló tréningen is mindössze csak 11 ember vett részt, tavaly októberben. Tehát az ELSŐK KÖZÖTT lehetsz, akik ezzel a módszerrel kötnek egyre több üzletet. 

KIPRÓBÁLT és NEM CSAK ELMÉLETI szinten működő értékesítési eszközöket és módszereket. Kizárólag azt tanítjuk, amit mi magunk is kipróbáltunk és IGAZOLHATÓ EREDMÉNYEKKEL bizonyítani tudunk.

EGYSZERŰ, KÖNNYEN MEGJEGYEZHETŐ elméleti anyagot, amely mellé sok-sok közös gyakorlást és tréneri segítséget is adunk. Mindezt egy JÓ HANGULATÚ, BARÁTSÁGOS csapatban, Hozzád hasonló lelkes és fejlődni vágyó résztvevőkkel.

A piacon elérhető LEGÜTŐSEBB eladási stratégiákat, HITELES szakemberektől  (tudod... akik nem a levegőbe beszélnek...). A tőlünk kapott módszerekkel a versenytársaidat egy elegáns mozdulattal a PÁLYA SZÉLÉRE kényszerítheted.

EGY EGÉSZ ÉV piaci előnyt, mert ugyanezt a tréninget ebben az évben garantáltan nem tartjuk meg még egyszer!

És még valami!

Egy területről, egy iparágból CSAK EGY jelentkezést fogadunk el! Tehát erre a tréningre csak egy marketing tanácsadó, csak egy fürdőszobaboltos, csak egy pénzügyi tanácsadó, csak egy szoftver értékesítő, csak egy coach, csak egy fogászati központvezető (stb...) jöhet el!

Ezt a szabályt azért hoztuk, hogy kötetlenül tudjunk egymással beszélgetni, és jogos piaci félelem nélkül tudjunk a saját, ügyfelekre hangolt értékesítési stratégiánkon dolgozni.

Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a tréningen senkinek nincs ott a versenytársa!

Remélem, ez szerinted is korrekt...

A tréning fő témái:

Milyen 4 típusba sorolhatod az ügyfeleidet?

Hogyan ismerheted fel a típusokat a megjelenés, a viselkedés, a kommunikáció alapján, vagy akár telefonon és e-mailen keresztül?

Melyik típusra milyen érvekkel tudsz a legjobban hatni?

Vajon milyen kifogások  járnak az egyes típusok fejében, amikor a szolgáltatásod ellen készülnek dönteni?

Milyen kérdéseket tesznek fel leggyakrabban az egyes típusok? Ezekre mindenképpen AZELŐTT kell felkészülnöd, hogy értékesítesz nekik!

Mi kell feltétlenül megtenned és mi az amit el kell kerülnöd, ha hosszú távon meg akarod tartani az ügyfelet? Természetesen ez is típusokra lebontva!

És azt is megtanulod, hogy az ügyfelek típusának ismeretében hogyan terelheted őket az érdeklődés szintjéről egészen a vásárlásig.

Dávid Róbert
értékesítési tanácsadó
Aquilone Kft.

"Látható eredményeket hozott!"

A tréningre a Sales Akadémia "Nyomulás nélkül eladás" tananyaga után jelentkeztem, mivel már az ott olvasottakat is nagyon jól be tudtam építeni a munkámba.

Szinte rögtön pozitív irányba lendítette a hozzáállásomat  és az elköteleződésemet az értékesítés iránt, és ez hamarosan látható eredményeket is hozott.

A tréning csak megerősíteni tudta azt, hogy az ügyfélkezelés és az értékesítés ma már elképzelhetetlen a viselkedéstípusok, ügyféltípusok ismerete nélkül, melyek elsajátítására egy nap igazán nem nagy áldozat. Sőt...!

Mit tartalmaz a részvételi díj?

  • 2 profi, felkészült tréner összesen több, mint 37 éves, valós élményeken alapuló szaktudását és tapasztalatait.

  • Egy munkafüzetet, melybe a tréning során jegyzetelni tudsz.

  • Egy 2 oldalas brossurát, melyen összefoglalva látható mind a 4 ügyféltípus, az ő jellemzőik, azokkal az érvekkel és kulcsszavakkal, melyeket mindenképpen be kell építened a kommunikációdba, ha értékesíteni szeretnéd nekik termékedet vagy szolgáltatásodat. Ezen felül a prospektusban megtalálod minden típus tipikus kérdéseit, a kerülendő témákat és a hosszú távú jó ügyfélkapcsolat alapjait.

Trénereid: Szombati Orsolya és Sarkadi Krisztina lesznek

Mit kapsz még a tréning mellé, ha január 31-ig regisztrálsz?

Ha 2012. január 26. és 2012. január 31. között jelentkezel a tréningre, és határidőre befizeted a részvételi díjat, akkor ajándékba kapod tőlem Wolf Gáborral készült interjúm hanganyagát, amelynek címe:

"A nyomulás nélkül eladás ősi titka"

avagy: Mi hat úgy a vevődre, hogy nyomulnod sem kell?

Ezen a CD-n nem csak erről a témáról hallhatsz további információkat, de az interjúban elárulok Neked egy titkos weboldal címet, amelyen lépésről-lépésre mutatom meg, hogyan szegmentálhatod az ügyfeleket 4 csoportba már a weboldaladon, és hogyan kell hozzájuk kommunikálnod ahhoz, hogy vásároljanak Tőled.

Mikor? Hol?

Jelenleg csak előregisztrációt tudunk fogadni

A jelentkezések függvényében döntünk az időpontról

Mennyibe kerül?

" Előregisztrációs" áron 2012. március 31-ig

59.900 Ft + áfa, azaz bruttó 76.073 Ft helyett CSAK kkv-knak és egyéni jelentkezőknek!

 47.240. Ft + ÁFA

azaz bruttó 59.995 Ft

Ha érdekel ez a tréning, előregisztrálj MOST!


Életképek egy Sales Akadémiás tréningről

100% elégedettségi garancia


Semmi vesztenivalód nincs.
Hanem találod hasznosnak vagy értékesnek a tréninget, akkor ezt jelezd még az első szünetben! Kérdés nélkül visszautaljuk Neked az árát. Ehhez mindössze egy egy soros írásos indoklást kérünk tőled, ott, a helyszínen.

Ne hezitálj tovább! Jelentkezz most, mert a résztvevői létszám korlátozott! Maximum 12 főt tudunk fogadni a tréningen. Amint betelt a létszám, a jelentkezést lezárjuk.

Mi történik a regisztráció elküldése után?

(1) Érdeklődésedet rögzítjük rendszerünkben.
(2) A következő Ügyféltípus tréning indulásakor elsőként Neked szólunk.

Gyorsak voltak, így ők már biztosan ott lesznek februárban:

1. Dr. Dorogi Éva (Sun-Life Kft.) | 2. Lászlók Tamás (NetMasters Hungary Kft.) | 3. Molnár Csaba (FLOTTAUTO Lízing Kft.) | 4. Dalnoki Dóra (Czinkóczky Impant Központ) | 5.  Rausch Péter (MexBau Kft.) | 6. Vigh Előd (NyME-ERFARET Nonprofit Kft.) | 7. Tóth Róbert (Hotel Arborétum)  | 8. Vajthó Gábor  | 9. Tihanyi Gabriella (Kimberlit Consulting Kft.)  | 10. Kricbacher Lajos (Kricbacher Takarító Kft.)  | 11.  Mrázik Bernadett (Kulcsrakész Vállalkozások Kft.)  | 12. Juhász Viktor (iSolutions Kft.)  | 13. Purnhauser Dénes (iSolutions Kft.)  | 14. Braskó Csaba | 15. Adamkó Ferenc (f11 Bt.) | 16. Janata Kriszta (Marketing Commando) | 17. Havasi Zita(PROFI Üzletberendezés Kft.)

JELENTKEZÉS LEZÁRVA!
Ügyféltípus tréning 1 nap alatt betelt!

Ha a következőn szeretnél ott lenni, akkor már most iratkozz fel a várólistára, mert elsőként nekik szoktunk szólni!

Ehhez nem kell mást tenned, mint kitöltened az alábbi információ kérő lapot!

 

Nettó ár Időpont Maximális létszám Helyszín  
február 24 12 fő Vendel Irodaház, 9.kerület Betelt

Információ kérés



Az alábbi programok érdekelnek még: